Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

Bud Spencer  életének bemutatása, ismertetése, azoknak akik esetleg többet szeretnének megtudni a szakállas emberről.:)



Bud Spencer

 

Bud Spencer (született Carlo Pedersoli néven, 1929. október 31-én) olasz származású színész, akit a nézők leginkább a Piedone-filmekből, spagetti-westernekből és a Terence Hillel közös filmjeiből ismernek.

Életpályája

Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került egy 6 osztályos gimnáziumba, ahonnan a római egyetem vegyészkara következett, (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött. Ő másfél év múlva (1948 végén), míg családja 1950-ben tért haza. Folytatta az egyetemet, bár már nem a vegyészmérnöki, hanem a jogi karon, illetve a sportolást, 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, míg 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett, egy perc alatti idővel. Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal Európa-bajnoki címet nyert. Miután aláírta első hollywoodi szerződését 1967-ben, visszavonult az aktív sportolástól, utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta.

 

Kárpáti György így emlékszik a meccsre: „Pedersoli, aki jóképű, magas, karcsú, széles vállú srác volt, miután megkapta amerikai filmszerződését, Budapesten játszott utoljára az olasz válogatott tagjaként. A vízilabda nem a szelídségéről ismert sportág, könnyen el lehet veszíteni néhány fogat, a felrepedt szemöldök látványa pedig egészen megszokott dolog. A színészpalánta ezért kéréssel fordult a magyar csapat tagjaihoz, az arca épségének megóvását szerette volna elérni. A mieink könyörületesek voltak az ellenfél játékosához, megígérték neki, hogy nem bántják, ha a meccset követő vacsorán énekel nekik egy dalt. A mérkőzés egyetlen lidérces álom volt szegény Pedersoli számára. A magyarok körbeadogatták egymás között, mind a hat mezőnyjátékos elszórakozhatott vele. Az illetőnek a labdával tulajdonképpen nem kellett törődnie, minden figyelmét az olasz fogsorára összpontosíthatta. Pedersoli halálra vált arccal kapkodta a fejét a horgok és felütések elől. Az öklök és könyökök azonban szerencsére mindannyiszor időben megálltak, nem okoztak sérülést. A magyar válogatott végül 7:3-ra nyert, és a győzelmi banketten behajtotta az ígért dalt a később Bud Spencer néven híressé lett főhősünktől."

(Dr. Kárpáti György: Medencék, gólok, pofonok)

 

Barátnőjével, Maria Amatóval 1960-ban kötöttek házasságot. Ebben az időben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklámfilmekben szerepelt, árult autót és festéket is. Három gyermekük született: Giuseppe (1961), Christine (1962) és Diamante (1972).

 

Bud Spencer

 

Bár már korábban is szerepelt filmekben - első (szöveg nélküli) szerepe Néró császár (Peter Ustinov) testőre volt Mervyn LeRoy Quo Vadis-ában 1951-ben -, csak első tengeren túli szerződése (az Isten megbocsát, én nem) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával és költözzön át Amerikába, 1967-ben. Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát és alkotta meg majd vette fel a Bud Spencer művésznevet, melyet még abban az évben jogilag is erre változtatott, mivel eredeti neve sportolói pályafutásához kötődött. A név kedvenc színészére (Spencer Tracy) és kedvenc sörére (Budweiser) utal. Itt ismerkedett meg Terence Hill-lel is, és derült ki az is, hogy Olaszországban már egyszer szerepeltek együtt az 1959-es Hannibal című filmben, akkor még mindketten az eredeti nevükön. Mivel közös jelenetük nem volt, így nem valószínű, hogy akkor találkoztak.

 

1967-től 1985-ig nem kevesebb, mint 17 filmben szerepeltek együtt, mely számára is meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte duójukat. 1985-ben aztán mindketten külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven. Közel 10 év múltán, 1994-ben ismét összeállt a legendás páros egy utolsó közös film, a Bunyó Karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg különváltak.

 

Spencer 2005-ben jelöltként indult Lazióban a regionális tanácsnokok választásán a Forza Italia párt színeiben, de alulmaradt vetélytársával szemben.

 

Filmjei

 

Önálló filmjei

 

Címek után szerepnév.

 

    * 1951 - Quo Vadis

    * 1955 - Napjaink hőse

    * 1957 - Búcsú a fegyverektől

    * 1957 - Il cocco di mamma (Magyarországon nem mutatták még be)

    * 1968 - Az utolsó számlát te fizeted

    * 1968 - Ezer pofon ajándékba

    * 1969 - Vesztesek és győztesek / Isten velünk

    * 1969 - Ötszemélyes hadsereg

    * 1971 - 4 mosche di velluto grigio (Mo.-n nem mutatták még be)

    * 1972 - Élet vagy halál

    * 1972 - Sötét Torino / Maffia markában

    * 1972 - Vadnyugati Casanova

    * 1973 - Piedone, a zsaru Rizzo felügyelő "Piedone"

    * 1973 - Az angyalok is babot esznek / Az angyalok is esznek babot Charlie Smith

    * 1975 - Piedone Hongkongban Rizzo felügyelő "Piedone"

    * 1975 - Zsoldoskatona Hector Fieramosca

 

                       

 

    * 1976 - Charleston Charleston

    * 1978 - Piedone Afrikában Rizzo felügyelő "Piedone"

    * 1978 - Akit bulldózernek hívtak "Bulldózer"

    * 1979 - Piedone Egyiptomban Rizzo felügyelő "Piedone"

    * 1979 - Seriff az égből Seriff

    * 1980 - Seriff és az idegenek Seriff

    * 1980 - Aranyeső Yuccában Buddy

    * 1981 - Banános Joe Banános Joe

    * 1982 - Bombajó bokszoló "Bombázó"

    * 1983 - Rabló pandúr Alan Parker hadnagy

    * 1986 - Aladdin Dzsinn

    * 1991 - Fél lábbal a paradicsomban "Bull" Webster

    * 1997 - Al limite (Mo.-n nem mutatták még be)

    * 1997 - Fireworks (Mo.-n nem mutatták még be)

    * 1999 - A szél fiai

    * 2003 - A paravánok mögött dalolva / Dal a bordélyházból Mesélő / kalózkapitány

    * 2008 - Gyilkosság a szakmám, kedves! (Mord ist mein Geschäft, Liebling)/Pepe, a sorozatgyilkos/

 

Televíziós produkciói

 

    * 1989 - Az óriási nyomozó / Big Man (6 részes sorozat) Jack Clementi

    * 1991 - Extralarge / Mint a bulldog (6 részes sorozat) Jack Costello "Extralarge"

    * 1993 - Extralarge II. (6 részes sorozat) Jack Costello "Extralarge"

    * 1996 - Őrangyalok (6 részes sorozat)

    * 1998 - Hárman az örökkévalóságnak (tv-film, országonként más tagolással, Mo.-n két részben) Bops

    * 2001 - Atyai pofonosztó (sorozat bevezető filmje)

 

Bud Spencer & Terence Hill

 

Cím után a magyarországi bemutató évszáma, külön jelezve, ha nem moziban mutatták be. Egyes filmek több névvariánsban is szerepeltek, ezek dátum szerint vannak feltüntetve, az első (nem feltétlenül a legismertebb) filmcím van vastagon szedve.

 

    * 1959 - Hannibal (csupán 1967-ben derült ki, hogy itt is együtt szerepeltek, közös jelenetük nem volt)

    * 1967 - Nincs bocsánat (1992, VHS), Bunyó húsvétig (2001, TV),(2002, TV), Isten megbocsát, én nem Hutch Bessy

    * 1968 - Bosszú El Pasóban (1992, TV), A pirinyó, a behemót, és a jófiú (2001, TV) Hutch Bessy

    * 1969 - Akik csizmában halnak meg (1989, TV), Csizmadombi fenegyerek (2001, TV), Akit nem üt meg a guta (2003, TV)Hutch Bessy

    * 1970 - Az ördög jobb és bal keze (1988) Bambino (Bumburnyák)

    * 1971 - Az ördög jobb és bal keze 2 (1992) Bambino

    * 1971 - Kalózok háborúja (1983, TV), Blackie, a kalóz (1992,VHS), Kalózok kincse (1999,TV), Fekete Kalóz (2000,TV) Skull (Koponya) kapitány

    * 1972 - Mindent bele(, fiúk)! (1992), Gyémántvadászok (1992, VHS) Salud

    * 1973 - Különben dühbe jövünk (1977) Ben

    * 1974 - Morcos misszionáriusok (1992, VHS), Fordítsd oda a másik orcádat is (1993, TV) Pedro de Leone atya

    * 1976 - Bűnvadászok (1989) Wilbur Walsh

    * 1978 - ...és megint dühbe jövünk (1981) Charlie Firpo

    * 1979 - Én a vízilovakkal vagyok (1987) Tom

    * 1981 - Kincs, ami nincs (1984) Charlie O' Brien

    * 1983 - Nyomás utána! (1985) Doug Oriorden ("Mason ügynök")

    * 1984 - Nincs kettő négy nélkül (1985) Greg Wonder / Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo

    * 1985 - Szuperhekusok (1989) Steve Forest

    * 1994 - Bunyó karácsonyig (1995) Moses (Mózes)

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 15
Heti: 64
Havi: 1 103
Össz.: 217 828

Látogatottság növelés
Oldal: Bud Spencer élete,filmjei
Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban! - © 2008 - 2024 - puffinlekvar.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »